Kritikák a láthatáron

Habár ennek a blognak a fő profilja a forgatókönyv, és a forgatókönyvírás, némi mérlegelés után arra jutottam, hogy szeretném ezt egy kicsit bővíteni.

Hiszen ha már forgatókönyvek, akkor filmek. Ha pedig filmek, akkor kritikák. Mivel már alapból rajongok a filmekért – különben nem is kezdtem volna ebbe bele ugyebár – jó lenne ezt a szeretet kicsit átadni másoknak. Megmutatni, én hogy látok egy-egy filmet. Mi volt az, ami megfogott benne. Mi volt az, ami miatt nem ajánlanám.

Igazából pontosan tudom, hogy mindez totál szubjektív. Hiszen ami nekem tetszik, nem feltétlen fog tetszeni másnak, és arra is volt már példa, hogy egy égig magasztalt film, aztán nem vett le a lábamról. De szeretnék egy kicsit ilyen szempontból is foglalkozni a filmekkel.

Úgyhogy a lényeg, hogy a jövőben néha-néha egy kósza filmkritika is pottyan majd a blog tartalma közé. Aztán, hogy végül ennek az ötletnek mi lesz a sorsa, azt még nem tudom, de azt igen, hogy nagyon szeretném.

Advertisements

2 thoughts on “Kritikák a láthatáron

  1. Szia,

    Nekem tetszenek az olvadon eddig közzé tett kritikák. Egyik sem negatív/rossz májú, sőt nagyon jól megfogalmazod a véleményed, amit így kellemes olvasni.

    Remélem több kritika lesz még ovlasható a jövőben 😀

    Szeretettel:
    Brukú

    Like

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s