A mítosz. A legenda. A John Wick?

“You stabbed the devil in the back.
To him this isn’t vengeance, this is justice.”

(John Wick 2)

John Wick 2.jpg

Nem vagyok nagy akciófilm rajongó. Mert szerintem sokszor eltörpül maga a történet az akciójelenetek mellett. És én megértem, hogy valaki számára ez érdekes és izgalmas tud lenni, de valahogy nekem mindig kellett valami plusz, valami több ahhoz, hogy egy akciófilmet kedveljek. Vagy ne aludjak legalább el rajta. Úgyhogy nem is sok akciófilmet nézek, és még annál is kevesebbet szeretek.

Aztán néhány hete, mikor szembejött velem a hír, miszerint hamarosan premierezik a John Wick 2. része, utána néztem, mire fel a nagy hype. Sőt, arra is rávettem magam, hogy megnézzem az első részt. És arra a végeredményre jutottam, hogy bár ez a film is pont beleillik abba a sémába, ami miatt nem szeretem az akciófilmeket, valamiért mégis érdeklődni kezdtem iránta. Na meg a folytatás iránt. Úgyhogy gondoltam egyet, és beültem a moziba, és azt kell mondanom, határozottan nem bántam meg.

A John Wick 2 nagyjából két órás film, és ebből szerintem másfél óra nagyjából harcjelenet. Amikor csak azt látjuk a vásznon, ahogy a főszereplő érdekesebbnél érdekesebb módokon iktatja ki az ellenfeleit. (Na meg persze halljuk is. Nem túl sok beszéd van benne, annál több nyögdécselés, de hát ha már ütni kell valakit, akkor nyögni is, nyilván.) Szóval ebből a szempontból mondhatnám, hogy nekem ez nem tetszik. Viszont pár dolog miatt mégis.

Egyrészt, nagyon szép a vágás és nagyon szép a fényképezés. Látni rajta, hogy bár jól megkoreografált akciójelenetek, mégis természetesek, és van idő arra, hogy lássuk, ami történik. Sok akciófilmben azzal érik el, hogy egy akciójelenet akciódúsnak tűnjön, hogy alig látunk belőle valamit. Itt viszont, pontosan látjuk, hogy mikor mi történik, és nem fukarkodtak a vérrel és a brutalitással sem. Bár szegény autókat az elején igencsak sajnáltam…

mv5bnzuynta4mdk0of5bml5banbnxkftztgwmja0nda5mdi-_v1_cr059640360_al_ux477_cr00477268_al_

Másrészt pedig, és ez a része engem jobban érdekelt, a fennmaradó időben olyan szervezett alvilágot mutatnak nekünk, amire igazából csak rácsodálkozni lehet, vagy elismerően bólogatni. Mindenre kiterjed, és bár néhány dolog először nem is egyértelmű, mikor aztán mégis megérti az ember, még nagyobbat üt.

Harmadrészt azért, mert fantasztikus helyszíneken játszódik. Változatos, és nincs egy helyszínre, sem egy városra korlátozódva a történet. És így még a monoton gyilkolászás is érdekesebb lesz, hiszen az is tud újat mutatni. Minden helyszín egy-egy új lehetőség, amit a szereplők megragadhatnak.

Végül pedig azért tetszett igazán, mert sok filmben és sok történetben, amiben egy legendásnak beállított szereplő van, sok esetben nem látjuk, hogy mégis mi van a mögött. Mert persze jól hangzik, amikor elmondják, hogy XY milyen szuper és hogy a múltjában olyan tetteket vitt véghez, ami miatt mindenki joggal tekinthet fel rá, vagy épp félhet tőle, én mégsem hiszem el. Nekem nem elég, ha csak beszélnek ezekről, szeretem látni, szeretem megérteni. Sokkal hitelesebb egy olyan karakter, akiről nem csak legendákat hallani, de azt is látni, ahogy azzá válik. És itt ez megvolt.

mv5bmza0njiyody4ov5bml5banbnxkftztgwmtuyotiymti-_v1_sx1500_cr001500999_al_A szereplőkről annyit, hogy akinek az első részben is tetszett Keanu Reeves mint John Wick, annak itt is fog. Ha valaki már akkor sem kedvelte meg, akkor pedig most sem fogja megkedvelni. A karakter totál ugyanaz, mint ahogy nagyjából a mellékszereplők és a funkciójuk is. Mint ahogy maga is film is. Úgyhogy ilyen formán sok újdonságot nem mutat, kivéve talán a legvégét. Mert olyan jövőképet vázol fel egy lehetséges 3. résznek, amitől már a moziteremben eldöntöttem, hogy mindenképpen látnom kell.

Szerintem a John Wick az akciófilmek rajongóinak kihagyhatatlan alkotás, aki pedig esetleg vonakodva választ is ilyen filmet (mint én), annak sincs félnivalója. Mert tud olyat mutatni, ami miatt mindenkinek tetszhet. (Kivéve ha valaki a romantikus filmek megszállottja, mert az inkább hagyja ki…)

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s