Karakterek és karakterarchetípusok

A filmek egyik nagyon fontos – ha nem a legfontosabb – eleme, maga a karakter, a karakterek.

Éppen ezért nagyon lényeges, hogy olyan szereplőkkel dolgozzunk, amelyek kellően részletesek. Választ kell adnunk azokra a kérdésekre, hogy honnan jött, mi a múltja? Hogy merre tart, mik a céljai? Hogy miért szeretné elérni azt a célt, tehát mi motiválja? Ezekre a választ, pedig érdemes bemutatni a történetben.

A filmekben a néző karaktereket láthat. Olyanokat, akik ugyanannyira tűnhetnek emberinek, mint maga a néző, aki pedig, főként a szereplőket mozgató érzelmi konfliktusokra kíváncsi. Éppen ezért kell mindig egy összeütközés, amelyben ez a konfliktus kiteljesedhet. Ehhez pedig két fontos karakterre van szükség.

Continue reading “Karakterek és karakterarchetípusok”

Advertisements

Mennyit ér egy jó karakter?

A forgatókönyv, és a filmek egyik nagy alappillére, maga a karakter. Hiszen a forgatókönyv a történetről szól, a történet meg arról, hogy a karakter mit tesz, és hogyan cselekszik annak érdekében, vagy annak hatására.

Éppen ezért, az eseményeket úgy érdemes megtervezni, hogy az felfedje a szereplők valódi személyiségét. Tehát milyen érzelmeken mennek át, hogyan reagálnak bizonyos helyzetekben, vagy épp mit mondanak. Hiszen ha megismerjük őket – minden jó tulajdonságukkal és hibájukkal együtt –, akkor sokkal emberibbé válhatnak. Így pedig könnyebben lehet azonosulni velük.

Continue reading “Mennyit ér egy jó karakter?”