A mítosz. A legenda. A John Wick?

“You stabbed the devil in the back.
To him this isn’t vengeance, this is justice.”

(John Wick 2)

John Wick 2.jpg

Nem vagyok nagy akciófilm rajongó. Mert szerintem sokszor eltörpül maga a történet az akciójelenetek mellett. És én megértem, hogy valaki számára ez érdekes és izgalmas tud lenni, de valahogy nekem mindig kellett valami plusz, valami több ahhoz, hogy egy akciófilmet kedveljek. Vagy ne aludjak legalább el rajta. Úgyhogy nem is sok akciófilmet nézek, és még annál is kevesebbet szeretek.

Aztán néhány hete, mikor szembejött velem a hír, miszerint hamarosan premierezik a John Wick 2. része, utána néztem, mire fel a nagy hype. Sőt, arra is rávettem magam, hogy megnézzem az első részt. És arra a végeredményre jutottam, hogy bár ez a film is pont beleillik abba a sémába, ami miatt nem szeretem az akciófilmeket, valamiért mégis érdeklődni kezdtem iránta. Na meg a folytatás iránt. Úgyhogy gondoltam egyet, és beültem a moziba, és azt kell mondanom, határozottan nem bántam meg.

Continue reading “A mítosz. A legenda. A John Wick?”

Advertisements

Egy pokoli történet

There’s a switch, if you throw it half the people on earth will die, but if you don’t in a hundred years then the human race will be extinct. I left you a path, the hardest one yet, only you can finish it. You are humanities final hope.

(Inferno)

Alapvetően szeretem Dan Brown könyveit, és ezzel biztos nem vagyok egyedül. Mert az embereket már hosszú évek óta érdekli a titkos társaságok világa, egy nagyobb hatalom léte, és az, hogy lehessen egy nálunknál nagyobb horderejű dolgot hibáztatni a saját kudarcainkért. De pont ennyire fontos, hogy Dan Brown könyveiben mindig egy “egyszerű ember” próbálja megoldani a válságot. Hiszen ez azt az érzetet kelti, hogy lehet bármilyen gonosz is a világ, képesek lehetünk megfékezni a problémákat.

infernointernational

A legtöbb Dan Brown könyvet én is olvastam, ám a legújabbat, az Infernot nem. Hogy ez miért van, azt magam sem tudom, egyszerűen csak nem akadt a kezembe, de ha már így alakult, a filmet mindenképpen meg akartam nézni. Hiszen – bár tudjuk, hogy külön műfajként kell kezelni a kettőt – az ember óhatatlanul összehasonlítja a filmet a könyvvel. Úgyhogy itt volt számomra a nagy lehetőség: minden háttér-információ nélkül megnézni egy könyvadaptációt.

Személyes véleményem az, hogy az emberek csak akkor szidnak úgy igazán egy könyvadaptációt, ha olvasták az alapjául szolgáló könyvet. Ha nem, akkor tudják értékelni, még akkor is, ha technikailag a könyv fele bele se került, ami pedig igen, az se ugyanúgy. Tehát ebből kiindulva, egy film akkor jó, ha mint film, függetlenül a könyvtől, tényleg jó. Mint ahogy természetesen, ez fordítva is igaz. Hogy az Inferno az-e… Hááát.

Continue reading “Egy pokoli történet”

Állati kalamajka

„– Everyone comes to Zootopia, thinking they could be anything they want. But you can’t. You can only be what you are. Sly fox. Dumb bunny.
– I am not a dumb bunny.”

(Zootopia)

Azt hiszem, az animációs filmek egyre inkább fejlődnek, és nem csak látványvilágukban, hanem a tartalmukat tekintve is. Egy korábbi kritika kapcsán már kifejtettem erről a véleményemet, főként azzal kapcsolatban, hogy napjaink animációs filmjei már sokkal több mondanivalót rejtenek magukban. Nincs ez másként a Zootopia című filmmel sem, amely szerintem az utóbbi idők egyik legjobb animációs filmje lett.

Continue reading “Állati kalamajka”

A bosszú, az élni akarás, meg a maci

„As long as you can still grab a breath, you fight. You breathe… Keep breathing.”

(The Revenant)

A bosszú egy érdekes dolog. Motivál és hajt, még akkor is, ha nem is minden helyzetben oldja meg a problémát. Mert sokszor inkább önmagunk miatt bosszulunk meg másokat ért sérelmeket, miközben tudjuk, hogy semmi nem fog megváltozni. Hiába akar valaki bosszút állni a fia gyilkosán, az nem fogja visszahozni őt. Nehéz felismerni mindezt, és még nehezebb elfogadni. Pláne akkor, ha sokáig ez a bosszú volt az egyetlen, amiért valaki élni akart. Azt hiszem, erről szól a Visszatérő című film.

Continue reading “A bosszú, az élni akarás, meg a maci”

Rókatündér Csudapesten

Szerintem a magyar filmek egyik legnagyobb hibája, hogy nem feltétlenül mernek kockáztatni. Ezért sokáig csak a sablonos romantikus komédiák voltak jellemzőek a magyar filmgyártásra. Szerencsére az utóbbi időben, azért számos olyan film készült, ami már megpróbál kilépni ebből a mederből, és új irányt próbál mutatni. Az egyik leginkább kockázatot vállaló film pedig – bár nem új film – a Liza, a rókatündér.

Continue reading “Rókatündér Csudapesten”