A határidők fogságában

Azt hiszem, ez olyan dolog, amivel mindenki találkozott már élete során. Amikor nem csak egy előttünk álló feladatot kell megoldanunk, de még azt is megmondják, mikorra kell azzal végeznünk.

A határidőkkel viszont az a baj, hogy amíg néhány embert motivál, addig sokakat nemhogy nem ösztönöz, de még inkább megnehezítheti a munkát. Legyen szó írásról, vagy forgatókönyvírásról. Igazából legyen szó bármiről, de mi most próbáljunk megmaradni ennél a két lehetőségnél.

Én magam nem igazán szeretek határidőre írni. Mert frusztrál, és mert akármikor mással próbálok foglalkozni, mindig ott motoszkál bennem, hogy inkább az írásra kéne szánni az időt, hiszen már nem sok van hátra a határidőig. Eddig azt tapasztaltam, hogy a határidő mindig olyan nyomást tesz rám, amit nagyon nehezen oldok fel. De aztán, ha tényleg bele tudok lendülni, és látom magam előtt, hogy megéri csinálni, hiszen ha folytatom, akkor készen leszek, onnan már sokkal könnyebb.

Úgyhogy azt hiszem, sok esetben az a legnehezebb, hogy elfogadjuk azt a bizonyos határidőt. De persze, ez sem lehetetlen.

Continue reading “A határidők fogságában”

Advertisements

Örök ellenségem, az írói válság

Azt hiszem, ha valaki már próbált történetet írni – vagy szakdolgozatot, vagy cikket, vagy forgatókönyvet, vagy igazából akármit –, még ha nem is tekintette magát ténylegesen írónak, akkor is találkozott már az írói válság fogalmával. Tudjátok, ez az az érzés, amikor hiába ülünk a papír vagy a monitor előtt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy most írni fogunk, egyszerűen nem megy. Hiába szeretnénk, vagy hiába tudjuk, hogy kéne, nem sikerül, és ilyenkor általában két dolog történik.

Egy, tovább próbálkozunk, de igazából minden szót, amit leírunk, egyszerűen röhejes próbálkozásnak tekintünk. Ilyenkor semmi se elég jó. Csak szavak maszlaga, amit utána úgyis ki fogunk törölni, mert mégis ki akarná elolvasni a láthatóan erőlködve összehozott pár mondatunkat?

writing-bad

Kettő, csak ülünk és bámulunk ki a fejünkből, aztán bosszankodni kezdünk. Ez aztán persze átcsaphat valami másba is. Dühösek leszünk magunkra, meg az egész feladatra. Vagy épp elég mélyre süllyedünk az önsajnálatba, és igazából azt hiszem, onnan visszajönni a legnehezebb. Mert ha dühösek vagyunk, azt az energiát fordíthatjuk másra, de ha épp a depi veszi át az uralmat, akkor sajnos bármibe is fognánk, valószínűleg nem sikerülne. Mert nincs kedv hozzá. Motiváció meg aztán pláne nincs.

Continue reading “Örök ellenségem, az írói válság”

Összegzés

Pár hónappal ezelőtt azt vettem a fejembe, hogy megtanulok forgatókönyvet írni, mint egyéni projekt, az egyetemi tanulmányaimhoz. Aztán most hogy ez véget ért, úgy érzem, valahol tényleg sikereket értem el. Bár főként saját magammal szemben.

Azt le kell szögeznem, hogy a forgatókönyv még nincs kész. És nem is áll úgy, hogy készen legyen a közeljövőben. Amire rá kellett jönnöm ezalatt a pár hónap alatt, hogy ennyi idő alatt, nem lehet jól megcsinálni úgy, hogy semmilyen háttértudás nincs meg hozzá. Tanulni kell, utánanézni, olvasni, írni. E nélkül nem megy. Ha valaki csak leül, és megpróbálja fejből kitalálni a dolgokat, az valószínűleg eredménytelen lesz.

Continue reading “Összegzés”

Haladunk, haladunk

Az utóbbi napokban, bár kevesebbet tudtam haladni magával a forgatókönyvvel – egyetemi elfoglaltságok miatt –, mégis úgy érzem, hogy egyfajta áttörést értem el. Saját magamhoz viszonyítva.

Bár még mindig szembe jönnek velem olyan dolgok, amikre eddig nem figyeltem, például a fókuszok alkalmazása, mégis azt érzem, hogy végre jó úton haladok. Hogy amikor leülök a gép elé, azzal a szándékkal, hogy írjam tovább a forgatókönyvet, akkor valahogy jobban megy. Nem olyan nehezen, mint az elején.

Nem tudom, hogy azért-e mert, ahogy egyre többet csinálom, egyre jobban átérzem a lényeget, vagy pusztán csak a kedvem jött meg hozzá jobban. De azt hiszem, most már élvezem.

Continue reading “Haladunk, haladunk”

Akkor ez így most jó?

Azt hiszem, a forgatókönyvírás egyik legnehezebb része, hogy helyesen írjuk meg azt. Már hogy a helyes forgatókönyv formátumot alkalmazzuk. Ó, de persze könnyű az, pláne ha valaki egy forgatókönyvíró programban írja meg, gondolhatnánk. A frászt!

Bár lelkesen próbálom csinálni, de valahogy sosem érzem azt, hogy amit leírtam, az akkor most tényleg jó is. Talán a legegyszerűbb része az egésznek a dialógusok megírása. Mert annak aztán tényleg megvan egy helyes formája. De a többi néha, bonyolultnak tűnhet.

Mennyire lehet részletes, milyen stílusban is kell írni, hogyan lesz tényleg jó? Hogyha valaki elolvassa, akkor mennyire mondja rá azt, hogy ez tényleg egy forgatókönyv, nem mondjuk novella? Szerintem én is túl sok leírással fogalmazom meg, mintha egy novellát írnék. Ez viszont nehéz kiküszöbölni. Legalábbis nekem.

Continue reading “Akkor ez így most jó?”