„You’ll feel so homesick that you’ll want to die, and there’s nothing you can do about it apart from endure it. But you will, and it won’t kill you… and one day the sun will come out and you’ll realize that this is where your life is.”
(Brooklyn)
Majdnem minden Oscar-díjátadón a legjobb film jelöltek között van egy olyan film, amiről méltatlanul kevesen hallottak. Pedig sok esetben lenyűgöző alkotásokról van szó, amik méltán kaptak helyet a legjobbak között. Ilyen a Brooklyn is.
A történet az 50-es években játszódik, amikor a fiatal ír lány, Eilis (Saoirse Ronan) hátrahagyva otthonát, New Yorkba költözik, a jobb élet, de legalábbis a lehetőségek reményében. A kezdetben magányos lány ugyan próbál beilleszkedni, dolgozni és tanulni kezd, a honvágy mégis napról-napra kínozza. Aztán találkozik Tony-val (Emory Cohen), és az új szerelem megváltoztatja az addigi életét.
A felhőtlen boldogság azonban nem tarthat örökké. Amikor Eilis rossz híreket kap Írországból, és visszautazik, akkor szembesül azzal, hogy mindazt, amit elért az óceán túlpartján, most már az otthona is nyújthatná neki. Élete legnehezebb döntését kell meghoznia: választania kell két élet között.
A film első része azt mutatja be, ahogy egy fiatal felfedez egy új világot. Eilis történetén keresztül megláthatjuk, milyen lehet egy ismeretlen világba csöppenni. Láthatjuk, hogy alkalmazkodik egy ember az új környezetéhez, és milyen az, amikor az élet kis részletei lassan a helyükre kerülnek. Aztán akárcsak az életben, láthatjuk, ahogy mindez egyetlen pillanat alatt felborul.
A film második része már azzal foglalkozik, amikor Eilis rádöbben, hogy valójában az otthonában is mindent megkaphatna, amit New Yor
kban. Csakhogy az otthona, mégis csak az otthona, mindegy mi, vagy épp ki vár rá a nagyvárosban. Olyan választásra kényszerül, ami nemcsak a saját életére van hatással, hanem azokra is, akiket a szeretteinek tekint. Hiszen az egyik oldalon a nagyvárosi élet várja Tony-val, akit szeret, a másik oldalon pedig a nyugodt élet egy kisvárosban, ahol egy másik férfi, Jim (Dohmnall Gleeson) jelentené a boldogságot számára. Habár a felszínen a két férfi között kell választania, valójában a döntés a saját jövőjét befolyásolja. Mind a két város az otthona. Neki pedig döntenie kell.
A Brooklyn könnyen lehetett volna akár egy társadalomkritika is, hiszen olyan témát boncolgat, ami manapság több szempontból is érdekes. Hiszen egyrészt a jelenlegi migrációs hullám egy másik oldalát mutatja be. Amikor valaki nem háború elől menekülve, vagy a rossz körülmények miatt hagyja el az otthonát, hanem egyszerűen csak máshol látja a lehetőséget. Másrészt hiába játszódik a film az 50-es években, a kivándorlás a mai napig jellemző társadalmi jelenség, így könnyű párhuzamot vonni az akkori és a jelenkori helyzet között.
Ettől függetlenül a Brookl
yn mégis megmaradt a dráma szintjén, és ez nem feltétlenül baj. Mert emberi maradt, és emberi sorsok játszanak főszerepet benne. Nem akar többet mutatni, mint ami, nem akar nagy kérdésekre válaszolni, és nem reflektál társadalmi problémákra. Egyszerűen csak bemutatja a vívódást, és azokat az érzelmi behatásokat, amik azokat a fiatalokat érik, akik úgy döntenek, hogy máshol próbálnak jobb életet teremteni maguknak. Ez a film pedig remekel ebben.
Ezért ajánlanám ezt a filmet mindenkinek. Hiszen egy időtlen témát dolgoz fel, remek színészi alakításokkal, lenyűgöző fényképezéssel, és olyan érzelmekkel, amik mindenki számára ismerősek.
Hiszen mindegy, milyen korban élünk. Az is mindegy, hogy hol, az otthon fogalma, mindenkinek jelent valamit. Sőt, talán mindenkinek valami mást. Egy helyet, egy várost, egy házat. Talán csak egy emléket, vagy egy érzést. Nehéz megfogalmazni, mi is az pontosan, és még nehezebb megragadni az otthon lényegét. Talán akkor van otthon valaki, ha feltétel nélkül szeretettnek érezheti magát, olyan biztonságban, ahol sehol máshol. De lehet, hogy az ember akkor vágyik igazán oda, amikor már azt hiszi, hogy otthon van. Azt hiszem, erről szól a Brooklyn.
Just a script 